Bevallom, a márciusra főként csak szalagcímekben emlékszem. Növekvő esetszámok, a résztvevők aggódó arca az utolsó tréningnapon, kijárási korlátozás, #maradjotthon. Egy reggelt azonban pontosan vissza tudok idézni, mert egyszerre négy ember továbbított nekem egy blog bejegyzést azonnali reakcióra, megnyugtatásra várva. A cikk röviden arról szólt, hogy a megváltozott helyzet aláírta a tréningszakma halálos ítéletét. Közben kijött a kormányrendelet is, mely bizonytalan időre megtiltotta a kontaktórás képzések tartását. Egy olyan helyzet kellős közepén találtuk magunkat, amire addig soha nem volt példa, de ettől függetlenül mindenkinek ugyanaz volt aznap a válaszom: „Megoldjuk.”
Steven R. Covey könyvében találkoztam először a befolyásolási körrel. Adott volt egy világjárvány, karantén és a tiltás. A kezdeti sokk után komolyan át kellett gondolnunk, hogy mik azok a dolgok, amire ráhatással rendelkezünk.
Mi volt a recept?
Végy egy pandémiát, keverd össze egy nagy adag ismeretlennel. Szórd meg a tetejét egy marék proaktivitással, adj hozzá négy kanál tanulást, és három csipet kreativitást.
Aznap délután már egy amerikai online kurzus előtt ülve jegyzeteltem szorgalmasan, majd kezdetét vette egy 4 hetes alkotói ámokfutás. Teszteltük a platformokat, kerestük azokat a megoldásokat, amik ugyanazt az élményt adják, amit egy élő tréning. Spoiler: nincs ilyen. Itt el is érkezünk az első nagy tapasztalathoz. Alapjaiban kell újragondolnunk a tréningeket. Az online tréning teljes értékű tréning, ám az általunk ismert dinamikák máshogy működnek.
Fantasztikus élmény volt a virtuális eszközfejlesztés. Igaz, ezt nem gondoltam így abban a pillanatban, amikor egy 5 órás megfeszített munka után büszkén elküldtem az egyik legkedvesebb kollégámnak tesztelésre az eszközt. Fél perc múlva csak ennyit írt: „Az normális, hogy regisztrációt kér?” Nos, nem volt az. De ezzel született meg a második szabályunk: Mindent egyszerűsíteni kell. Lehet bármilyen látványosan animált, zenélő kártyajátékunk, ha a résztvevőnk maximum két kattintással nem tud eljutni hozzá, el kell felejteni.
Tartottunk a csoportdinamikától is. Voltak elképzelések, de minél többször hangzott el egy-egy Zoomos brainstromingon, hogy „bárcsak itt lennétek most”, annál több volt a kérdőjel. Hogyan tudunk csapatot kovácsolni? Hogyan fog tudni tíz-tizenkét jórészt ismeretlen ember értően, empatikusan figyelni a másikra? Beszélhetünk-e egyáltalán dinamikáról? Aztán ott ültem egy szombat délelőtt a szobámban, a laptopom előtt és könnyes szemmel néztük egymást tizenkét résztvevővel egy Storytelling gyakorlat után. A levegő pont olyan nehéz volt a szobában, mint a tréningtermekben az ilyen pillanatokkor, a laptopból is ugyanaz a csönd áradt. Itt is megtörtént a csoda. A rezonancia, az empátia, a nagy hallgatások, a nevetés, az elmélyült munka – ahogyan a hatékonyság, a csoportdinamika is – távolságtól és jelenléttől függetlenül létrejött. Megszületett a harmadik felismerés: A flow online is flow marad.
Nem tudjuk, hogy a vírus milyen hosszú ideig marad velünk, ahogyan azt sem, hogy lesz – e még korlátozás az élő tréningekre. Talán nem is erre kell fókuszálnunk. Mert a tréningszakma nem halott, ellenkezőleg: születőben van egy új tréningkultúra, a jövő a blended learning-é. Ennek a hihetetlen, izgalmas, néha regisztrációt kérő, elkerülhetetlen dolognak. Mi, pedig úttörői lehetünk ennek a változásnak.